Brit diákokat kérdeztek arról, mit szólnak a tantervbe beépített felvilágosításhoz. A legtöbben úgy érzik, az iskolai szexoktatás túl száraz, a világtól elrugaszkodott, nem segít a valós problémák megoldásában, és a tanárok is csak égnek tőle.
Az Egyesült Királyságban a szexuális és párkapcsolati oktatás (sex and relationship education, SRE) 2000 óta része a központi általános- és középiskolai tananyagnak, ám a téma kényes természetéből adódóan az iskolai felvilágosító tevékenységet mindmáig állandó viták övezik.
E nézetütközések rendszerint a szexoktatás ellenzői és pártolói között alakulnak ki; előbbiek szerint a nemiség tantermi tárgyalása még inkább bátorítja a fiatalokat a korai szexuális aktivitásra (bár a kutatási adatok ennek az ellenkezőjéről vallanak), míg az utóbbiak úgy látják, pontosan a szexoktatás segíthet az ifjúságnak mindazt az információt és készséget megszerezni, ami a biztonságos és élvezetes nemi kapcsolathoz szükséges.
Miközben a felnőttek a szexoktatás vélt hasznáról és káráról vitatkoznak, az viszonylag keveseknek jut eszébe, hogy magukat a fiatalokat megkérdezzék, vajon ők mit gondolnak a kérdésről. Pedig van véleményük, és az meglehetősen lesújtó.
|
Brit tanulók vallanak az iskolai szexuális felvilágosításról
„Igen, Mrs Blackshaw nem igazán tud rendesen beszélni nekünk erről, mert a fiúk rögtön elkezdenek megjegyzéseket tenni, meg minden… Úgyhogy a végén oda jutsz, hogy nem kérdezed meg, amit meg akartál, mert a fiúk úgyis beszólnak.” „Á, szexről sose volt szó. Hogy a spermium hogy megy fel a petevezetőben, meg hogyan egyesül a petesejttel… De ez minket nem érdekel.” „Mindennek, ami az órán elhangzott, olyan klinikai íze volt. Ez így csak egy adag információ, aminek semmi köze nincs hozzád.” „Mindig kizárólag arról beszéltek, hogy a szex miért veszélyes. Élvezetről soha.” „Soha egy említés sem esett az azonos neműek közti kapcsolatokról vagy a homofóbiáról. Pedig szerintem kellene, mert fontos, hogy többen tudjanak róla.” „Szerintem végig azt sulykolják, hogy 'te csak ne hagyd magad rákényszeríteni a szexre', meg ilyesmi. Szerintem úgy adják elő, hogy a pasi akarja a szexet, a lány meg nem. És a pasi győzködi a lányt, hogy 'nyugi, figyelj, jó lesz'. Nem veszik észre, hogy egy csomó lány maga is akarja a szexet. Szerintem ez egyáltalán nem kap elég hangsúlyt.” „Igen, megtanultuk, hogy a közösülésből lesz a terhesség. De sose tanultunk semmit az önkielégítésről. Sose tanultunk semmit az orális szexről meg a többi különböző, más típusú szexuális tevékenységről.” „Amikor elkezdtem kísérletezni meg minden, akkor mondom: ezt nem hiszem el, hogy erről nekünk azt tanították, hogy ez valami rossz.” „Szerintem azért nem mennek bele ebbe az egész párkapcsolat dologba, mert hát – mert hát nem akarják, hogy párkapcsolatba lépjünk.” |
Márpedig ahhoz, hogy az intézményes keretek közt zajló szexoktatás valóban elérje azt a célt, amelyet pártolói szerint betölteni hivatott, mind a tananyagot, mind a téma elővezetésének módját a befogadó közeg igényeihez kell igazítani.
Ezért a Bristoli Egyetem társadalmi és közösségi orvostannal foglalkozó kutatói Pandora Pound vezetésével arra vállalkoztak, hogy összegyűjtik és összegzik a témában megjelent tanulmányok legfontosabb következtetéseit. Az e munkából született összefoglaló közleményüket a BMJ Open folyóirat szeptemberi száma közli.
Kínos percek
A fiatalok szexoktatást illető kifogásai néhány főbb pont köré csoportosulnak. A diákok általános vélekedése szerint az iskolai szexoktatás túl későn jön, túlságosan tudományos módon van elővezetve, alapvetően negatív színben tünteti fel a szexet, sok fontos témáról hallgat, és az órákat arra alkalmatlan személyek tartják.
A tanulók beszámolóiból egyértelműen kiderül:
az iskolák nem vetnek kellőképpen számot azzal, mennyire speciális igényeket támaszt a szexoktatás az egyéb tárgyak tanításához képest.
A kevert nemű osztály közege, amely tökéletesen jól működik bármely más tantárgy oktatása esetén, nem tűnik megfelelőnek arra, hogy ott serdülőkorú fiatalok a szexről gátlások nélkül, nyíltan beszéljenek. A fiúk általában úgy érzik, az az elvárás nehezedik rájuk, hogy szakértőnek mutatkozzanak a témában, ezért ragaszkodnak ahhoz, hogy ők már mindent tudnak, és nem mernek olyan kérdéseket feltenni, amelyekkel valódi bizonytalanságukat és járatlanságukat elárulnák.
Ehelyett, zavarukat leplezendő, hangosan és idétlenül viselkednek, állandóan beleröhögnek és közbekiabálnak, amivel persze a lányok és a tanár számára is ellehetetlenítik az értelmes párbeszédet.
A tanárok rendszerint tehetetlenek ezzel a helyzettel szemben, illetve – a lányok panaszai szerint – még inkább össze is kacsintanak a fiúkkal.
A valóság persze az, és ez nem segít a probléma megoldásában, hogy ezeken az órákon a tanárok is épp olyan kínban vannak, mint a diákjaik.
Mit szeretnének a fiatalok?
A fiatalok azt szeretnék, ha a szexoktatás biztonságos és bizalmas körülmények között zajlana, ahol könnyebben levetkőzhetik gátlásaikat, és nem kell attól tartaniuk, hogy a többiek kinevetik őket. Elterjedt vélemény, hogy a szexórákat kisebb csoportban kellene tartani, ahol a tanár könnyebben tartja kordában a diákok viselkedését.
Azok a tanárok, akik képesek fenntartani a fegyelmet és megvédeni a tanulókat a gúnyolódástól, biztonságosabb légkört tudnak teremteni, amely több diákot bátorít a beszélgetésben való részvételre.Az egynemű csoportban való oktatás igénye is ismételten felmerült, főleg a lányok részéről.
Egy másik visszatérő tanulói kritika szerint a tanárok azzal próbálják elvenni a dolog élét, hogy tudományos szósszal öntik le az egészet.
Az órákon a szex úgy jelenik meg, mintha valami tudományos tevékenység volna, s ez az előadásmód a diákok szemében egyszerre túlegyszerűsítő, unalmas és szűklátókörű, mindenekelőtt pedig irreleváns. Az erotikától megfosztott és személytelenített szex teljesen hidegen hagyja a téma iránt amúgy nagyon is fogékony hallgatóságot.
Nehezményezik a diákok továbbá, hogy a szexoktatás a hozzá járó erkölcsi tanácsokkal árukapcsolásban érkezik. Úgy érzékelik, hogy a tananyag előíró szándékkal lép fel, mintegy felkínálva a legitim szex egyedüli és kizárólagos modelljét, mintha a fiatalkori szexualitás nem volna egyéb kezelendő problémánál, amelyre megoldást kell nyújtani.
A hallgatás is probléma
A szexórákon túlzott hangsúly jut a nem kívánt – főleg tinédzserkori – terhességnek és a szexuális úton terjedő betegségeknek, s ebben a narratívában a fiatal fiúk és férfiak szexuális ragadozóként jelennek meg. Sokan észrevételezték, hogy a homoszexualitás mint olyan agyon van hallgatva, s ezzel a heteroszexuálistól eltérő nemi irányultságú diákok lényegében láthatatlanná válnak a rendszer számára.
A tanulók kifejezték igényüket arra, hogy a homoszexualitás témája tárgyalásra kerüljön az iskolai szexoktatás keretei között, így bekerüljenek a diskurzusba az azonos neműek közti viszonyok.Ez támaszt nyújtana a homo- és biszexuális fiataloknak, segítene elfogadtatni a kapcsolataikat, és visszaszorítaná a homofóbiát.
Szintén általános volt az a benyomás, hogy a szexoktatás régi nemi sztereotípiák mentén halad: hallgat a női élvezetről, továbbra is passzív és vágytalan résztvevőnek ábrázolja a női felet, miközben a nők vállára helyezi a felelősséget a nemi kapcsolatok működőképesen tartásáért, és az ő feladatuknak tekinti, hogy „vigyázzanak magukra”.
A hallottak nincsenek köszönőviszonyban a valósággal
Az egyik legfontosabb, az iskolai szexoktatástól távol tartó tényező a diákok számára az az érzés, hogy amit ott hallanak, az egyszerűen nincs köszönőviszonyban a saját életükkel, és egyáltalán, a valósággal.
Az oktatási rendszer nem mutat hajlandóságot annak elfogadására, hogy manapság az iskoláskorú fiatalok bizony szexuálisan aktívak, és hogy ez az aktivitásuk a legváltozatosabb formákban ölt testet. A tanórák világában a szex lényegében egyet jelent a heteroszexuális közösüléssel, miközben a 16 éven aluli fiataloknak csupán csekély hányada rendelkezik személyes tapasztalattal a nemi aktusról.
Arról az ezernyi más szexuális tevékenységről, amelyet viszont ténylegesen végeznek a fiatalok, amelyről szeretnének beszélni, és amely – nem utolsó sorban – sokkal inkább megfelel a „biztonságos szex” előírásainak, az iskola mintha hallani se akarna. A diákok akkor is szexuális lénynek tekintik magukat, ha effektíve nem közösülnek, és szeretik hangsúlyozni érettségüket és autonómiájukat e téren. A szexoktatás – úgy érzékelik – megtartóztatás-központú, ami szerintük nem realisztikus.
Úgy tűnik, sokan a védekezés nélküli szexet elfogadhatóbbnak tartják, mint azt a megaláztatást, amely a védekezés kapcsán érheti őket (például a fiúk tartanak attól, hogy elveszíthetik az erekciójukat, ha szex közben partnerükkel az óvszerről kell beszélgetniük). Ráadásul, ha azt az üzenetet kapják, hogy a szex bűnös dolog, akkor úgy fogják érezni, hogy a rá való felkészülés is bűnös, ezért egy éles helyzet végső soron készületlenül fogja őket érni a fogamzásgátlás szempontjából.
Sokan a pornográfiához fordulnak
Egyetértés mutatkozik a fiatalok között a téren, hogya szexoktatás túl későn kezdődik, és ha hamarabb jönne, könnyebb lenne nekivágni.Különösen a fiúk panaszolják, hogy a szexoktatás nem enyhíti az első együttléttel kapcsolatos félelmeiket; nem ad fogódzót ahhoz, hogyan is kellene „teljesíteniük”, ezért sokan inkább a pornográfiához fordulnak praktikus információért.
A fiatalok egy része szívesen hallana az oktatás keretében arról is, hogyan tehetné a szexet gyönyörteljessé, míg mások ezt már túl személyesnek érzik a publikus megvitatáshoz. A legtöbbek szerint elégtelen a szex egészségügyi vonatkozásainak tárgyalása; nem kapnak például elég útmutatást, mi a teendő nem kívánt terhesség esetén, és hézagos a felvilágosítás a különböző fogamzásgátlási módszerek előnyeiről és hátrányairól.
Kevés szó esik a párkapcsolat és a nemi együttlét érzelmi vonatkozásairól, amit különösen a lányok és fiatal nők hiányolnak. Sokan szeretnének beszélni a szex visszautasításának módjáról, a szexuális nyomásgyakorlásról és erőszakról is.
Nem a tanárokkal akarják a nemi életet megvitatni
És persze a diákok kritikájának kereszttüzében ott áll a tanár, akinek ez a kellemetlenként megélt feladat a nyakába van varrva. A túlnyomó többség lehetetlennek érzi, hogy ugyanattól a tanártól tanuljon a szexről, aki valamelyik „normális” tantárgyat is oktatja. A hagyományos tanár-diák viszony hierarchikus, és bizonyos távolságtartást követel a tanár részéről, márpedig e jellemzők összeférhetetlenek azzal az igénnyel, hogy a diákok egyenrangú félként forduljanak az oktatóhoz tanácsért, ugyanakkor meg is tartsák a szükséges respektust.
A diákok szerint kevés az a tanár, aki zavar nélkül, nyíltan tud a szexről beszélni, és hajlandó bármilyen kérdésre válaszolni, pedig ez volna a bizalom és szavahihetőség záloga. A tanulók nem hisznek tanáraik titoktartás iránti elkötelezettségében és elfogulatlanságában, amellett úgy érzik, a tanár gyakran moralizál, ítéletet mond a más értéket vallókról, és képtelen elfogadni, hogy diákjai szexuálisan aktívak.
A legtöbb fiatal nem szívesen beszél a legszemélyesebb dolgairól olyan tanároknak, akiket egyébként is személyesen ismer, és ha erre mégis sor kerül, kínosnak érzi a velük való későbbi találkozást.Sokan ezért szívesen látnának iskolán kívüli alkalmazásban álló, de professzionális – például egészségügyi szakképzettségű – oktatókat ebben a szerepkörben, akikkel a diákok kapcsolata kizárólag a szexórákra korlátozódik.
Forrás: Origo