Méréstől…Elemzésig
Egy kutatás utóélete: Lenni avgy nem lenni?
Egy társadalomkutatónak igazi jutalomjáték egy olyan kutatás, melynek megvalósításában (a kérdőív szerkesztésétől kezdve az elemzésig) szabad kezet kap. Különösen igaz ez akkor, ha annak témája mondhatni „testreszabott”, azaz a kutató munkaterepe. No, akkor a fantázia szárnyal, és azt hiszem, érintettként bátran mondhatom, hogy nincs az a kutató, aki ne kétszáz és ötszáz közé taksálná a feltenni szándékozott kérdések számát, ne látná már előre a feltárandó összefüggéseket legalább nyolc-tíz változó között, és ne szeretne még beemelni ebbe a mátrixba további ötöt… ?
Azt hiszem, az igazi szenvedély ott kezdődik, mikor a több száz vagy több ezer megkérdezett válaszaiból álló adatbázis első látásakor vagy annak tisztításakor, már fejben összerakjuk a lehetséges összefüggéseket, kapcsolatokat, és szinte gyermeki rajongással várjuk, hogy (“mikorérünkmároda”) mikor jöhet az igazi munka, az adatelemzés. Ilyenkor aztán nehéz nem előre szaladni fejben, mikor egy-egy nyitott kérdés válaszait olvassuk (és kódoljuk), hiszen automatikusan azok magyarázatait kutatjuk. (Ehelyütt hatalmas általánosítással élek, természetesen, magamból indulok ki és azt állítom, minden kutató effajta attitűddel tekint a begyűjtött/elemzés előtt álló adatokra. Talán nem is tévedek ezzel olyan nagyot…)
Mielőtt még vészesen elrugaszkodnék a bejegyzésem tárgyától, gyorsan vissza is térek a mondandóm elejére. Tehát „testreszabottság”… Esetemben pedig ez nem jelent mást, mint egy ifjúságkutatás adatainak feldolgozását. Jelenleg Gyulán került a fiatalok véleménye szondázásra a közreműködésemmel.
NA, DE LÁSSUK, HOGY MI IS LEHET EGY KÉRDŐÍVES ADATFELVÉTEL CÉLJA – KÉT PERSPEKTÍVÁBÓL!
A kérdőíves kutatások jórésze elsősorban leírásra vagy feltárásra törekszik, célja, hogy megismerje a célcsoportot, a populációt azáltal, hogy annak egy mintáját faggatja hosszabb-rövidebb kérdőívek formájában. Ha fiatalokról beszélünk, akkor egy ilyen vizsgálat nagy valószínűséggel a generációs sajátosságok feltérképezésére fókuszál – napjainkban például igen aktuális az ifjúsági nethasználat, a világhálón való jelenlét, az ehhez kötődő szerepek, attitűdök vagy az online zaklatási formák.
Kutatói szemszögből az adatok begyűjtése, azaz a fiatalok preferenciái, szokásainak megismerése segít megérteni a korosztályt. Lehetővé teszi a hosszú távú tendenciák felkutatását (Miről szólt a szabadidő harminc éve és miről ma?), ahogyan a generációk közötti különbségek is megállapíthatóakká válnak (Milyen különbségeket és milyen azonosságokat találunk, ha a Z- és az X-generáció tagjainak nethasználati szokásait vetjük össze?). Azonban meg kell vallani, hogy az igazi érdekesség és eredményesség mindig abban áll, hogy milyen lesz egy kutatás utóélete.
MINDEN ELFOGULTSÁGOM TUDATÁBAN MONDHATOM, HOGY A KUTATÁS, AZ EMBEREK VÉLEMÉNYÉNEK MEGISMERÉSE, A PROBLÉMÁK FELTÉRKÉPEZÉSE NAGYON FONTOS ÉS NAGYON HASZNOS. ÁM UTÓBBI AKKOR NYER IGAZOLÁST, HA A KAPOTT EREDMÉNYEK – A PREFERENCIÁK, A SZOKÁSOK,
AZ ATTITŰDÖK, A PROBLÉMÁK, A NEHÉZSÉGEK – MEGHALLGATÁSRA TALÁLNAK, SŐT, ELSŐSORBAN CSELEKVÉSRE KÉSZTETNEK.
A kutató álma és vágya elsődlegesen az, hogy a munkája nyomán elinduljon egy cselekvő, aktív folyamat, mely az eredményekre reflektál. Beleértve azt, hogy a befogadó közegben, a cselekvést tekintve releváns és hatalommal bíró szereplők körében intézkedéseket, megoldásokat, együttműködéseket, esetleg mélyebb megértési szándékot, tenni akarást generáljanak az eredmények. Fontos kiemelni(!): legyen szó akár problémákról vagy negatív megítélésről – sőt, azt gondolom, ezekkel szembenézni, ezeket orvosolni vagy ezek köré építeni az igazán nagy elismerés, hiszen egyúttal a legnagyobb kihívás is.
Röviden tehát: a kutatások utóélete legjobb esetben létező, és az elemzések nem csupán a fióknak és a kutatói vágyak megélése okán készülnek. Ez az alap illúzió(m). Ha ez megvan, akkor érdemes arról beszélnünk, hogy miként és hogyan élnek tovább…
A másik perspektívát – mely talán kevéssé mutat eltérést az enyémtől, illetve a kutatókollégáimétól – a fiatalokkal elsősorban terepen találkozó, számukra szolgáltatókörnyezetet biztosító, civil ifjúsági szakember véleménye adja. Szabó Enikő, a Gyulai Ifjúsági Központ (Mi Egy Másért Gyulai Gyermekekért és Ifjúságért Közhasznú Egyesület) szakmai vezetője mesél a városi ifjúságkutatás megszületéséről, valamint annak céljairól, hasznosíthatóságáról.
MI VOLT A CÉLOTOK A KUTATÁS MEGSZERVEZÉSÉVEL?
2011-ben készült a legutóbbi városi ifjúságkutatás, 2016-ot írtunk, amikor már úgy éreztük, ideje volt. Illetve van egy ifjúsági koncepciója a városnak, amihez kéne cselekvési terv. Tudni szerettük volna, hogy mi az, amit csinálnunk kellene, mert van egy generáció, ami azóta már felnőtt és van, aki elment a városból. Látni szerettük volna, hogy hol tartunk most.
ESZERINT EZ A TI KEZDEMÉNYEZÉSETEK. MILYEN ANYAGI KERETBŐL VALÓSUL MEG A PROJEKT?
Felismertük az igényt, ezt jeleztük az Önkormányzatnak, de ehhez anyagi forrást nem tudtak adni, így elkezdtünk pályázatok után nézni. De végül annyira bonyolult volt, rövid volt a határidő és speciális témát (szerhasználat) érintett volna, hogy inkább azt mondtam, akkor kigazdálkodjuk saját költségen.
MIRE VAGYTOK KÍVÁNCSIAK? MILYEN INFORMÁCIÓKRA VAN SZÜKSÉGETEK A CSELEKVÉSI FOLYAMATOK MEGALAPOZÁSÁHOZ?
Nagyon fontos, hogy a családdal milyen kapcsolata van egy gyereknek. Hogy egy szülőt meg tudjunk segíteni – mert azt gondolom, hogy a gyerekhez a szülő is hozzátartozik, és nekünk ifjúsági irodaként pedig foglalkoznunk kell a szülőkkel is –, ahhoz látnunk kell, hogyan működik egy család. Magát a diákot a szabadidejében szeretnénk megismerni elsősorban, van-e neki, és ha igen, akkor mivel tölti, hogy lássuk abban az időben, hogyan fókuszálhatunk olyan programokra, amik őt érdeklik. Emellett még a városi intézmények kapnak szerepet a kutatásban. Mivel nagyon nagy problémának érezzük, hogy vannak ugyan kulturális intézményeink, de nem tudják elérni a fiatalokat. Így nekik is egyfajta segítségnyújtás lehet, meg a fiatalnak is, hogy elmondhassa mi számára az érdekes. Nagyon fontos tudnunk az egészségmegőrzés, prevenció miatt a pszichoszociális, lelki jellemzőiket és a szerhasználati szokásokat. Látnunk kell ezeket, hogy mi, az Iroda is el tudjunk indulni, hogy megtudjuk, mi kell a szülőknek, a fiataloknak, a pedagógusoknak, hogy indirekt megtudjuk őket is segíteni, hogy meg tudjunk mindenkit szólítani.
TEHÁT EGY TÖBBSZEREPLŐS ÉS SZAKMAKÖZI EGYÜTTMŰKÖDÉS VALÓSUL MEG.
Igen. Azt gondolom, az is egy jó dolog, ha csak magunknak csináltuk volna, de ennek akkor van igazán értelme, ha az egész településen mindenkivel össze tudunk fogni, így minél többeknek tudjuk a kapott eredményeket átadni. Már a tavaszi ifjúsági konferencia szekciótémáiban gondolkodunk. Ezek tovább tudják vinni az egyes témák eredményeit a fiatalok bevonásával. Nekünk fontosak a visszajelzések. A szereplők, a városvezetés, az intézményvezetők és a kollégák is várják ennek a kutatásnak az eredményeit.
TI MIT FOGTOK TUDNI AZ ADATOKBÓL IFJÚSÁGI IRODAKÉNT KAMATOZTATNI, HASZNOSÍTANI?
Látjuk, mennyi mentális problémája van a fiataloknak. Szeretnénk elérni, hogy kapjunk egy fél státust egy pszichológusnak, aki anonim serdülő konzultációt tudna tartani, mivel érzékeljük, hogy erre nagy igény van. Tehát egyszer szeretném magunkat megtámogatni, hogy kapjunk rá támogatást az Önkormányzattól vagy hogy egy pályázat mögé tudjam tenni a kutatás eredményeit. Mert, hogy azt tapasztalom, hogy ha van egy kutatásunk, amit egy pályázat mellé tudunk tenni, akkor a bírálók ezt pozitívan értékelik, hiszen ezáltal az igényeink alá vannak támasztva. A másik, azt érzékelem, hogyha a fiatalokkal ezzel tovább dolgozunk, akkor ők érintve lesznek, és jobban bevonódnak, sokkal inkább eljönnek ide. Éppen ezért fontos, hogy nem csak a kortárssegítőinkre és a Városi Diákönkormányzat tagjaira akarunk építeni, hanem olyan fiatalokra, akik nem jártak még nálunk, de találkozunk velük városi vagy iskolai rendezvényeken, kitelepüléseken. Ezekre az eseményekre pedig már próbálunk olyan dolgokkal (rendezvényekkel, programokkal, előadásokkal stb.) készülni számukra, amik a kutatási eredményekre épülnek, így ezáltal tudunk feléjük nyitni.
írta: Fazekas Anna
forrás: http://merestolelemzesig.hu/egy-kutatas-utoelete/