A 2016. évben először megrendezésre kerülő GYUDIN Városi vetélkedővel az a célunk, hogy a kampányoláson túl, lehetőséget biztosítsunk a gyulai, vagy Gyulán tanuló (koleszos és bejárós) diákoknak a város játékos (vicces) megismerésére. Cél, hogy jól érezd magad, szórakozz és játszva tanulj! Lehet, hogy a felsőbb éveseknek ez kicsit cikin hangzik, de higgyétek el nem az! A vetélkedőt Egerből „hoztuk” el, ahol felnőtt fejjel (középiskolásokkal kiegészülve) nagyon jól érezte magát mindenki.
Ki jelentkezhet? Bárki, aki minimum 7. osztályos diák, maxmum 12. osztályos diák, illetve a kettő között és persze Gyulán tanul, vagy gyulai, de nem Gyulán tanul. Egy csapaton belül bármilyen arányban lehetnek az évfolyamok, lehet akár csak 8. osztályosokból álló is, de olyan is, ahol van hetedikes, kilencedikes iletve négy tizenkettedikes diák, nincs megkötés!
Mikor? 2016. október 17. hétfő, 15.00-18.00
Két kategóriában jelentkezhettek (nincs vegyes kategóriára lehetőség):
- gyulai diákok (akik itt élnek és itt tanulnak és azok akik itt élnek, de nem itt tanulnak)
- nem gyulai diákok (akik nem itt élnek – bejárósok – de itt tanulnak és azok akik itt laknak koliban és itt tanulnak)
Ha érdekel, ha szeretnél egy jót szórakozni, ha nincs jobb dolgod, ha nem ismered még Gyulát, ha azt hiszed, hogy ismered Gyulát, akkor itt a helyed! 🙂 Persze a szórakozáson kívül nyerhetsz is! Az első három csapat oklevelet kap, a két kategóriagyőztes pedig további 5000 forint értékű vásárlási utalványt!
Eredményhirdetés: 2016. október 20., csütörtök este 19.00 órától az Erkel Ferenc Művelődési Központ II. emeletén – Kultur Cafe (Gyula, Béke sgt. 35.)
A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz (lent) kötött! Várunk minden diákot!